A versmondók hajója úszik tovább

   

2011. május 2. hétfő, 09:18 | Szászi Zoltán

Verseny vagy fesztivál?

E kérdés sokakban megfogalmazódik, már csak azért is, mert a vers- és prózamondás nem mérhető mechanikus vagy elektronikus eszközökkel. Mindig szubjektív, mindig a pillanatnyi teljesítmény, az akkor és ott elmondott szöveg a fontos, s annak hatása zsűrire, közönségre és nem mellesleg visszahatása a szövegnek, irodalmi alkotásnak magára az előadóra, számít igazán. Hogy a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Verséneklők és Lírai Kisszínpadok Versenye a legnagyobb, a legtöbb diákot, pedagógust mozgósító rendezvény, az ma már nem vita tárgya. Azon viszont a jubileumi évadon többen elgondolkodtak, hogy nem kellene-e az egyébként feszes versenyen némileg lazítani, könnyedebbé, fesztivál jellegűvé tenni. A kérdés ugyan indokolt, a díjak személyesítése, nevesítése szóba jöhet, vagy a díjazás, a sávozásos rendszer módosítása is, de nem ez a gond. Probléma akkor van, amikor egy gyermek, az országos döntős azért sír a pódiumról lebotorkálva, mert nem lett díjazott. Miért ez a borzasztó sikerorientáltság? Nem elég kiváló eredmény az, hogy egy kisdiák ott van a szlovákiai magyarság versmondóinak országos élvonalában? Mi hajtja a gyereket? Díj, siker, jobb jegy, megfelelni vágyás? Nem tudom. Nem tudom elégszer mondani: aki az országos fordulóig eljutott, már mindenképpen győztes. S ugyanezt elmondhatom azokról is, akik már az iskolai forduló után nem jutottak tovább, mert ők is győztesek! Legyőzték önmaguk félszegségét, gazdagodtak egy szöveggel, közelebb kerültek az irodalom káprázatos világához.

Mozgalom és szakma – avagy nesze neked, zsűri?

A Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen résztvevők egy mozgalom részesei. Tudnak-e róla vagy sem, ez így van! A megmérettetésnek megvannak a maga szakmai szempontjai. Tudom, hogy mindenki a saját gyermekét, tanítványát látja a legjobbnak, tudom, hogy minden felkészítő azt szeretné, hogy gyermeke díjazott legyen. Azt viszont tudni kell, hogy nem lehet mindenki első. Képzeljük el, milyen nehéz egy teljesen szubjektív értékrend szerint a versenyen jelenlévők közül a zsűrinek kiválasztania az arra legérdemesebbet. S éppen ezért ne tessék sem folyosón, sem a gyerek előtt részrehajlással, hozzá nem értéssel, netán szakmaiságuk megkérdőjelezésével illetni, vádolni a tisztelt zsűrit! A szervezők mindig felelősen válogatják meg azokat az embereket, akiknek dönteniük kell, s higgye el mindenki, nincsenek könnyű helyzetben. Aki hajózni akar, annak el kell fogadnia a kapitány utasításait. Az is tény: a hajón matrózok is kellenek, gépészek, altisztek és első tiszt is. Minden hajós tudása, munkája, érdemei alapján választtatik ki megfelelő, meghatározott posztjára.